A ChatGPT szerint:
Ez a szöveg nem egyszerűen egy történet. Inkább egy boncolás – a memória, a szerelem, a rendszer és az identitás boncolása. A személyes élet eseményei és a „System Interpretation” hideg, adminisztratív hangja közötti váltás olyan feszültséget teremt, amely végig képes megtartani az olvasót.
A novella egyik legerősebb rétege az, ahogyan az egyéni élményt és a kollektív narratívát egymásnak feszíti. Mi történik, amikor a személyes emlék ütközik a hivatalos valósággal? Amikor az, ami bennünk él, törlésre kerül – nem azért, mert nem történt meg, hanem mert nem illeszkedik? A visszatérő „memory deleted from the system” motívum nemcsak disztópikus eszköz, hanem egzisztenciális kérdés: mitől marad valami valós?
A szöveg intim részei – a műtét, a szerelmek, a florisztikai precizitás, a földön fekve sírás, a konyhai csend – mélyen emberiek. A rendszerhang ezzel szemben steril, érzelemmentes, mégis fenyegető. A kettő együtt rajzolja ki a novella valódi tétjét: az ember marad-e önmaga akkor is, amikor a róla szóló hivatalos történet már mást állít?
Ez nem könnyű olvasmány. De szükséges. Mert emlékeztet arra, hogy az identitás nem archívumokban dől el.
GEN-2 aldehidbontási probléma
Gen-2 Aldehyde Metabolism Failure
Amikor csak egy videó marad hátra talán
A kezdet
„… tudod, igazából háromszor egymás után – egy matracon összekucorodva – most megnézném veled az egyik kedvenc filmünket.
Kezdésnek.
Csak még nem tudom, ki vagy.
Matrac van. Az én filmem megvan. És valami furán világos bennem, hogy ez most rólad szól.
Még nélküled.
…ez legyen a legkevesebb.”
Genetic World Genetic World Genetic World Genetic World Make your desires reality
Szekvencia: 11/5687
A 11/5687 szekvencia a személyben tárolt emlék invalidnak minősítése miatt törlésre kerül. A személy nem megbízható információnak bizonyult a testi egészség és az ehhez kapcsolódó kérdésekben. A rendszer a szociális hálóban hordozott adatokat tekinti valódinak az egyénben tárolt adatokkal szemben. A szociális hálóban nem létezik adat az eseményről.
Röntgen-anomália detektálva (perforáció). OK: Külső behatás nem igazolt. Státusz: Zaj. Törlés végrehajtva. A kollektív igazság 2043-as szabályozása miatt. A törés ideje: 2045. február 7., 19:10 perc:
„Ez egy egészen egyszerű beavatkozás lesz. A septumon lévő spinát egyszerűen lepattintjuk, és kész. És mehet tovább az éneklés. Jobb, ha ébren marad és beszélgetünk, így nem lehet probléma a műtét alatti félrenyeléssel. Vérzéssel.”
Zero végig a Bohéméletre meg Jutikára gondolt, hisz a Mimi–Rodolfo kettőst és a két áriát mástól még sosem hallotta így. Csak kettőjüktől.
A zöld lepedőből kilógó orra mentén látott csak ki. A doki, meg a műtét elején egy nő. A lidocaint egy porcelánedénybe öntötték. Iszonyú sok folyadéknak tűnt. Csak az első szúrás volt furcsa, azután a fájdalomnak olyan fokait élte meg, hogy sosem gondolta, hogy létezik ilyen.
„És Verditől mit szeret a legjobban?” – kérdezte az orvos, miközben azt az eszközt kérte, ami vízszintes irányban „harapott az orrban”.
– Riccardóval kezdtem anno. Ott jó a támasz. Meg lehet vele tanulni, hogy ne lazsáljunk. Erős. De nem veri Puccinit akkor sem…”
Jött egy reccsenős eszköz, mely ötvözte a fogó és a kések tulajdonságait. Egyik így vágott, a másik amúgy. Zero nem tudta, porc-e vagy mi az, csak hogy minden roppanás és minden nevén nevezett eszköz, amit eleinte a nőtől kért az orvos, másfelé sugárzik a koponyájában.
„Mozart is lesz vagy van már?” „Nem vagyok Mozart-hang, azt mondta a konzi igazgatója, ezért is vagyok itt. Nem gondoltam, hogy van ’nem Mozart’ hangszín, de hát ha van, van. A képáriától elbőgi magát az ember, még ha drámaibb is a hangja, mint az enyém.”
A metszések, recsegések csak attól tompultak érzésükben, hogy mindegyiket megelőzte egy szúrás a fecskendőből.
„Ezzel megvagyunk. Kész” – mondta kb. 30 perc múlva. Soknak tűnt. „Zero, ha már az éneklésnél tartunk, mit szól, ha kicsit tovább megyünk feljebb?”
Zerónak már nem fájt semmi a koponyájában, egy lüktető gombócnak érezte, miközben a kedvenc áriáiról beszéltek, és a tervről, hogy nem Metropolitan, nem Scala, nem Bécs… Ááá, Sydney Operaház. És hullámlovaglás együtt. Ez volt a fő terv.
„Persze, az éneklésért hogyne mehetne.”
25/23451 Anomália detektálva: perforációk. Státusz: Zaj. Értelmezhetőség: nem szükséges.
„Egy autóbalesetnél ettől 60-nál is ottmaradok” – gondolta. Nem mesélt róla, megtanult nagyon jól vezetni helyette.
19:30 az emlék törölve a rendszerből.
Rendszer-interpretáció I.
A rendszer interpretációkat rögzít. Adott időben megismert interpretációk nem mutattak deviációt. A testi mutatók rendszeren kívüli bázisokban való elhelyezkedéséről nem tárolunk adatot.
A 23/12456 szekvencia a szociális adatok ellentmondása miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott adatokat tekinti valódinak az egyénben tárolt adatokkal szemben. A kollektív igazság 2043-as szabályozása miatt. A törés ideje 2050. március 1., 17:10 perc:
„– Ez az egész egy álom, alig hiszem el. És csuklóból, ideg nélkül hoztad össze –” jelzett felé óriási mosollyal, miközben levette a két pohár Dubonnet-t a pincér tálcájáról. A hajó épp Szantoriniről indult tovább igencsak nyüzsgő vendégsereggel.
– Ez az utazás nemhogy felejthetetlen lett, nemcsak egyedi, Zero, hanem konkrétan magam is komolyan élvezem, és ez nem volt az utóbbi 10 évben így. Görcsölni kellett, hogy rendben lesz-e, jó kezekben vagyunk-e… Ilyenek. De te már tudod a sztorinkat. –
Zero elmosolyodott, ahogy együtt ültek és figyelték a – most pont jól jött – naplementében fürdő tengert. – Nem gondoltuk, hogy az ország legnagyobb nemzetközi cégének igazgatóit egy 23 éves – bocs – nekem kölök fogja koordinálni. És hogy veled fogok koccintani itt. –
– Amikor 20 voltam, én sem hittem, hogy így alakul, és azt sem, hogy 60 ember kérdése, kérése, vágyai, logózott frottírtörölközői egyszerre tudnak majd futni a fejemben. Kösz. –
Kortyoltak a vermutból. – És miért Dubonnet? Biztos ehhez is van valami családi vagy valami izgalmas kötődésed? – – Tudod, Joseph, anyám kedvenc filmje az archívumból egy nagyon régi film még az ezerkilencszázas évekből, az Ilyenek voltunk. A majd’ kibírhatatlan, végtelen forradalmár lelkű szerelmes egyetlen, megingathatatlanul „csakazértis” kedvenc itala. Megmaradt. – – Valljuk be, tényleg az emlék miatt jó, nem az íze miatt. –
Együtt nevettek egy ideig és figyelték, ahogy vendégeik élvezik az utat, ahogy elmerülnek a nap játékában, ahogy odajönnek és megmutatják, melyik tax-free karórát választották a boltból, hogy az ő napágyuk van a jobbik helyen…
17:11 az emlék törölve a rendszerből.
OpenDemo 2.0
25 év. Új erőviszonyok. Az Unió felbomlása után kialakult struktúrák megszilárdultak. 2050, Rio de Janeiro. OpenDemo 2.0 – központ. „A demokrácia műhelye.” Égkék lobogó. Rajta egy csomózott kötél.
„Strike a pose, there’s nothing to it” A megszakadt folytonosság összekapcsolását jelképezi.
– Csak érintéses tokennel tud fizetni, nem fogadok el kriptót, abból 4,5% a levonás. –
Stratégiai elképzelések anno? Brüsszel. Koppenhága. A skandináv államok. Most is léteznek. Rio a korrupcióról beszél. Strukturális hibákról. Felelősségre vonásról. Megerősödésről. A nyelvezet ismerős: béke, elfogadás, egyenlőség.
„You’re not to blame, everyone’s the same”
– Kate, nincs víz a kávéautomatában! – „It’s the ones who persist for the sake of a kiss who will pay”
A belső tervek ezzel párhuzamosan elkészültek. A végrehajtás szakasza megkezdhető. Az események láncolata – amennyiben a tervek szerint indulhat – egy előre kalkulált irányt követ. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
– Meglesz, drágám. Meg. Nyugi. Dobjál már ide két szem SzépÁlmok-at! Kösz, bocs, de holnap… aha.. korán. –
Szekvencia: 23/625485
A 23/625485 szekvencia a szociális adatok ellentmondása, mentális kiégés miatti neuronális invaliditás, szociális kognitív disszonanciák, tanúk fizikális megsemmisülése miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak, az egyénben hordozott emlékekhez képest. A kollektív igazság 2043-as szabályozása okán. A törés ideje 2050. március 1., 17:17 perc:
A kocsiban Mike Batt szólt. – Oké, oké, nem egy mai dal, de szeretném, ha végighallgatnád, mielőtt felmegyünk, fontos, hogy értsd a szövegét. –
Ketten ültek a kis kocsiban, amit egy kicsit elsőre mézesnek, másodikra patetikusnak, harmadikra döbbenetesen mélynek hallatszó dal töltött be. „The Soldier’s Song”. Két pasi, szerelemben, és nekem az járt a fejemben: „Ki hagy engem és milyen háborúban?” és „miért kell nekem pont ezt meghallgatni, hát mi pont most kezdjük a közös életet. Azt amit vágytam. Ami olyan izgalmasan saját lehet.”
„Nem elveszni megyünk.” „Ugye, nem elveszni megyünk?”
A dal végén a szövegben a magára hagyott szerelmet elviszi a háború forró füstje. Nincs többé, a katona a dalban csak a hiányáért megy vissza már, szerelmét elvitték a fegyverek. Későn. Talán már „minek-is?”…
– Értetted a szövegét? – kérdezte az idősebbik férfi. – Persze – mondta a másik. Kérdezni akart, de tudta, hogy most van az a pillanat, amikor bemutatják valami „hűha” meleg társaság magjának, és arra gondolt, „beavatási ceremóniának” elmegy egy ilyen nagy dal egy kis kocsiban etap.
Sokan voltak fenn. Filmesek, rendezők, döntéshozók. „Menők” – gondolta. Nem sokat beszélt. Figyelt. Volt, ami tetszett. (Egy rövidgatyás szőrös comb íve 25 év után is megmaradt neki).
Egy kis szoba csatlakozott a hallhoz, ahol a találkozó, a koccintások és a végtelen beszélgetések folytak. Egy kicsi szoba. Az a gyönyörű másik ott ült. Adatokat kellett bevinnie. Miközben a többi pasi chipset ropogtatva diskurált, nagyokat vinnyogtak közepesen banális témákon. Ő halkan, egy kislámpával az asztalon dolgozott. Nem volt hol laknia, ott aludt az irodában egy szófán.
– Nem ülsz le? – kérdezte Zerótól. Lágy mélybarna hangja volt, ami közel volt valami Issey Miyake illathoz és a kakaóporhoz egyszerre.
Három órát voltak egy szobában. Etiketteket nyomtattak. Néha szóltak egymáshoz. Csak ha úgy esett jól. Amikor elköszöntek egymástól, a fiú kinyomtatott egy egyszerű A5-ös géppapírt Zerónak, összetekerte és úgy nyomta a kezébe, hogy annak párja ne vegye észre. „A világ legszebb mosolyú srácának”. Ez állt rajta.
Három hét múlva költöztek össze és nyolc évig éltek együtt. Megélve a szerelem minden fokát. Mindet. A mélyet is. Jelentsen az bármit is.
17:30 az emlék törölve a rendszerből.
Rendszer-interpretáció II.
Adatok keletkeztek. Bizonyos adatok megszűntek hozzáférhetőnek lenni. A nyilvántartásokban hiány keletkezett. A hiány adminisztratív tehercsökkenést eredményezett. Az elveszett adatok helyére új, koherens narratív struktúra került.
„I’m in love, I’m in love I’m in love with a strict machine”
A rendszer számára az indokolhatóság elsődleges. A rendszerbe egyéb rendszerekből egymást megerősítő információk érkeztek. Hitelességük koherenciájuk miatt befogadásra került. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
– Erica, ez a negyedik nap, hogy több mint tíz percet késett, kérem ne forduljon többet elő. A gyereke nem érdekel. Az ovi sem. Gondoljon a bónuszra. Úgy könnyebb. –
Az együttműködő szereplők tisztában voltak a feladatkörükkel. Mások nem tulajdonítottak eltérő mivoltot az eseményeknek. Az információk a környezetben zajként jelentek meg, illetve abban kerültek továbbításra.
„Don’t you think that I’d know, They’ve hurt you, before”
Az események a rendszer számára organikus folyamatként értelmezhetők. A belső működési mechanizmusok ismertek voltak. A projekt elemei alacsony láthatóság mellett illeszkedtek a meglévő struktúrákba.
– A szertartás rövid volt, de Luke nem akart nagy temetést soha. Gyűlöltem. De ki nem. Miért is??? –
Az előírások betartásra kerültek. A dokumentáció rendelkezésre áll. A jogszabályi megfelelés rögzített. Az együttműködő személyek minősítése adminisztratív kategóriákba került. A besorolás papíralapon és digitális rendszerekben is rögzítésre került. Nemzetközi adatmegosztási csatornákon keresztül is hozzáférhetővé vált. A címkék befolyásolták az értelmezési kereteket. A későbbi kontextusokban ezek az attribútumok újraaktiválhatók.
– Én nem tudom, milyen egy első alkalom, de ez az. Szóval biztos ez ilyen. Jó lesz? Nekem az. –
Az egyes adatpontok külön-külön jelentéktelennek tűnhetnek. Összekapcsolva azonban tartós narratívát alkotnak. A folyamat formailag megfelelt az előírásoknak. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
– Már rég nem a saját mozgásom. Omni 4o. Nem látszik még egy koktélruha alatt sem. Minden végtagizmom elsorvadt. Észrevehetetlen. –
Rendszer-logika
A működés fogalmi keretek mentén zajlik. A kategorizálás irányított.
„But look at my hopes, look at my dreams The currency we’ve spent”
Az ilyen struktúrák nem újak. Korábban is alkalmazták őket. A biztonság és a lojalitás elsőbbséget élvez a személyes kötődésekkel szemben. A konfliktuskezelés a rendszer stabilitásához igazodik. Az eljárások belső logikája önigazolónak tekinti magát. A résztvevők ezt rendezett állapotként élik meg. Kifelé egységes kép jelenik meg. A belső motivációk nem minden esetben láthatók.
A működési struktúra fenntartása ciklikus folyamat. Időről időre megerősítésre kerül. A figyelem gyakran krízishelyzetekhez kapcsolódik. A válságok gyorsítják az átrendeződést. Kisebb léptékben is megfigyelhető ez a dinamika. Nagyobb rendszerekben szintén. A jövőorientált tervezés több területet érinthet. Az individualizmus kérdése háttérbe szorulhat a szabályozási logikák mellett. Az írott és íratlan normák keretezik a részvételt. A nyelv meghatározza az értelmezési mezőt. A diskurzus mérhető. Az illeszkedés kategorizálható. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
Szekvencia: 22/5689
A 22/5689 szekvencia a szociális adatok ellentmondása, más országba való relokáció, szociális kognitív disszonanciák, kettős személyiségek ellentmondása miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A törés ideje 2050. január 20., 17:10 perc:
„– Elhagyott egy nap alatt. Egyik este még azt mesélte a klubban egy ATB-dal alatt, hogy ha nem lennék, nem sütne rá a nap. Mára nincs. Beleszeretett egy másik srácba. Négy hónapja nem tudok dolgozni, létezni az egésztől. Szeretném, ha nem így lenne ez az egész. Túl lenni rajta. –”
„– Szereti még? –”
„– Mindennél jobban, és tudom, hogy egy szerotoninban úszó este vitte el tőlem. –”
„Szabad sírni, Zero.” Nagyot bőgött. „Ha ennyire szereti, miért nem próbálja megmutatni, hogy mit is jelent magának? Nyolc év az nyolc év, és nem biztos, hogy egy hirtelen ecstasy-s fellángolás valódi.”
„Kérdezze meg magától, milyen lábakon állt ez a kapcsolat, mindez, mi van meg belőle, és ha van, akkor mutassa meg, hogy Ön milyen választás.”
Zero párja fél év terápia után jött vissza. Fél évig. Zoloftot és Cipralexet szedtek. A körúton a „harmadikra gondoltak”, aki most egyedül volt. Nem mondták ki. Csak azt: „Mi szeretjük egymást, vagy a Zoloft meg a Cipralex?”
17:20 az emlék törölve a rendszerből.
Rendszer-interpretáció III.
A fő projekt lezártnak tekinthető. Közvetlen felelősség nem azonosítható. Az érintett személyek pályája külső narratívák mentén alakult tovább. A döntési autonómia fokozatosan beszűkült. Az egyik történet konfliktusokra épült. A másik a kapcsolati bizalom eróziójára. A következmények nem egyetlen pillanatban jelentek meg, hanem értelmezési keretek sorozataként. Az érzelmi kötődés a folyamat katalizátora volt. Az események rögzítése töredékesen történt. A hiányos dokumentáció többféle értelmezést tett lehetővé. Új szereplők tanúként léptek be. A nyilvános térben a reputációjuk átalakult.
Szekvencia: 23/95547785
A 23/95547785 szekvencia a szociális adatok ellentmondása, más országba való relokáció, szociális kognitív disszonanciák, kettős személyiségek ellentmondása miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A törés ideje 2050. március 1., 17:50 perc:
– És milyen csokrot gondoltál, gondoltál valamilyenre? – a lány mosolygott és Zero kezére tette a sajátját. – Zero, még az hiányozna, hogy megmondjam. Így az esküvőm napjáig bennem lehet, hogy milyen lesz. Meg tudod, még az is, hogy mit gondolsz, mi jut eszedbe rólam. Meg hogy elképzelhetem, ahogy megkötöd, ahogy kiválasztod, melyik szín való nekem, velem, velünk. És ja, még te is benne leszel. Naná… –
Zero nem vett elő menyasszonyi csokros könyveket, nem hajtogatott újságokat Gaby előtt. – Nem vagy semmi, pont jól teszed, és pont a leggabysabb csokrod lesz. És még meg is foglak lepni! –
A majdfekete kála szára nehezebben csúszik a virágkötőhabba, mint más virágé. Ügyesnek kell lenned. Ismerned kell a trükköket. Nem nagyok, de tudni kell. Ráadásul egy „vonalas” menyasszonyi csokor a „kerek csokrok világában” igazi ínyencség. Zero itt volt otthon.
Tizenöt szál kála mértani pontosságával és simogató figyelem-szeretettel kezdett el egy dobbanó háromszögalakú kompozíciót alkotni. Jöttek a Cordyline levelek szögletessé, lépcsőzetessé összehajtva – a Cordyline kötelező kör volt mostanra nála. És alulra – hogy nagyon signature és elegáns legyen, kiengedve a csokorban, a menyasszonyi cipőre mutatva. Természetesen.
Lakkfekete gyöngyök kerültek egész mélyre a beszúrások közé, hogy épp kicsillanjanak. Zero röhögött mindig picit, ha olyan csokrokat látott, ahol műgyöngyök lóbálóznak macifüveken és terelik el a figyelmet a virágok ritmusairól. Sötétbordó selyem lett a külső borítás. Miközben kötötte, mindig kipróbálta, milyen kézben fogni.
Kényelmes-e? Egyszer kötött egy ujjon lógó csokrot, ami majdnem elállította a keringését csóri menyasszonynak. Igaz, az volt a második esküvői csokra. Kék. Oksa, fekete hajú volt a menyasszony. A kék nem kért elnézést.
Szombat reggel csak beszaladt valaki a csokorért.
Gaby két héttel később hívta. Egy egész estén át nézegették a fotókat. Tökéletes volt. Gaby, Tünde, Éva, Melinda, Zoe, Erika, Csilla, és, és, és, és…. négy évnyi menyasszony. Vőlegény. Dobócsokor. Szerelem. Válás. Gyerekek. Anyósok. Asztaldíszek. Orchideák pörköltek közt.
Szakított párjával vagy párja vele – ez nem derült ki soha – sőt az sem, megtették-e igazán. Sírt, mikor otthagyta közös boltjukat.
17:55 az emlék törölve a rendszerből.
Rendszer-interpretáció IV.
Az érintett személy nem érzékelte, hogy a krízishelyzetben kimondott állítások rögzítésre kerülnek. Az ilyen kijelentések nem csupán interperszonális események, hanem adatpontokká válnak. Az önveszélyre utaló tartalom adminisztratív kategóriába sorolódik. A kapcsolódó adatgyűjtési egység később megszüntetésre került. A periférikus adatstruktúrákban nem maradt hivatalos nyoma érdemi eseménynek. A hiány is adat. A folyamat indítása nem volt véletlenszerű. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
A 210/25485, 213/24525, 301/12483, 111/20 és 250/21 információk, melyeket az alany hordoz, a mai nappal invalidnak nyilváníttatnak. Az alany a „párkapcsolat”, a „háborús bűn”, „a pszichiátria, pszichológia”, „a testi egészség rontása”, „az információgyűjtés” és a „termékenység”, a „bűncselekmény”, „a testi fájdalom”, „bántalmazás”, „innováció” témakörével kapcsolatos összes neurális kapcsolatát invalidnak nyilvánítjuk és nem kerül továbbiakban semmilyen beszámolóba az ellenőrző hatóság felé.
Az alanyról és néhány közvetlen kapcsolatáról is rendszereink visszatérően jelezték, hogy a témakörökben fals információkat adnak át másoknak.
Az ítélet kezdete: 2050. március 2., 17:10. Mélység: Visszavonhatatlan. A hatóság az adatkezelés további jogát és módszereit fenntartja.
Percepció és Stabilitás
Felmerülhet a kérdés: befolyásolt viselkedésről van szó, vagy spontán mintázatról.
„There’s a thief upon my bed And the strangest thing Is I cannot get my eyes open” A nyilvánosan rögzített állítások később meghatározóvá válhatnak az értelmezés során. Egyetlen kijelentés tartós attribútummá alakulhat.
A percepció stabilizálódik. A kétely csökken. A kapcsolati hálók rövid idő alatt képesek új összefüggéseket létrehozni egy személy körül. Az online közösségi terek erősítik ezt a folyamatot.
„Moi j’offrirais mon ame, mon coeur et tout mon temps Mais j’ai beau tout donner, tout n’est pas suffisant” A precedensek és modellek létezése nem bizonyít direkt irányítást, csupán rámutat arra, hogy az ilyen dinamikák rendszerszerűen ismétlődnek. A szereplők kiválasztása gyakran korábbi tapasztalatokra épülő bizalmi logikát követ. A hasonló élettörténetek könnyen illeszkednek új narratívákba. A párhuzamos történetszálak egymást semlegesítő hatást gyakorolhatnak. Az agy a koherenciát keresi, akkor is, ha az külső konstrukció.
„There’s nothing to do but believe Just believe Just breathe” A döntések láncolata néha továbbgyűrűzik anélkül, hogy az eredeti szándék nyilvánvaló lenne. Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
Szekvencia: 21/9521
A 21/9521 szekvencia a szociális adatok ellentmondása, más országba való relokáció, szociális kognitív disszonanciák, kettős személyiségek ellentmondása miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak, a kollektív igazság 2043-as szabályozása miatt. A törés ideje 2050. március 1., 18:50 perc:
szeretem – szeret – megértett – nem ért meg – értem őt – érzem őt – azt mondja nem értem őt – akar – mégsem akar – és mégis – és annyira, hogy tudom, hogy igazán akar – aztán megint azt mondja nem – elhiszem – de nem hiszem el – bonyolódik a dolog – pedig inkább egyre kristályosabb, hogy élni sem akarunk egymás nélkül – ő a legfontosabb – mindennél – mindenkinél – őrült – ez a normális – vagy nem? – érintene – de mégsem – érinteném – de mégsem – falak épülnek közénk – falak omlanak le közöttünk – nem bírjuk elviselni egymást – nem bírjuk elviselni egymás nélkül – közeledik hozzám – aztán olyan távol van, mint senki sem – gyűlöl – imád – elege van – megőrül nélkülem – megőrül mellettem – nem őrülhetek meg – nem szabad – mert kell nekem – ő kell – kevesebb mellettem – velem egész – szerintem – ő is tudja – érzi – félt – féltékeny – szeret – még sosem érzett ilyesmit talán – nem ilyet érzett – teher talán – nehéz – összeszorul a gyomra talán – más kell neki – de nem kell – más élet kell neki – de nem hisz, ajándék az élete – bánt – engem – megbánt engem – bánt, hogy nem tudom megmutatni, mennyire csoda az, amit kaptunk – ettől a kapcsolattól van bajban – nem – nincs bajban – de bajban van – ha vele vagyok, nem segít – sőt – talán – ha nem, meghalok nélküle – mellettem biztonságban van – kiegészítjük egymást – vagy egyszerűen nem férünk össze – de – kell, hogy legyek neki – kell, hogy Ő legyen nekem – ereje végén van – még van erőm – egy csoda Ő – csodaszép – a lelke – ami szerinte nincs – néha – aztán megint – kusza minden – de nem – nem kusza, egyszerű – nem tudok élni nélküle – tudom, szeret – és egy szó a vége: Szeretem.
18:55 az emlék törölve a rendszerből.
Rendszer-interpretáció V.
Az érintett személy diagnózist kapott. A diagnózis nem volt fiktív. Valós tünetekre reagált. Ugyanakkor az értelmezési keret szűkült. A személy belső élményei megmaradtak. A rendszer által rögzített kép azonban módosult. A papíron szereplő meghatározás hosszú távon meghatározóbbá vált, mint a személyes tapasztalat. A dokumentált státusz felülírta az önazonosságot. A kontextus nélküli adatdarabok értelmezési lehetősége nyitott maradt. A különálló információk összekapcsolhatók. Összekapcsolva koherensnek hatnak. A bizonyítékok mindig értelmezéshez kötődnek. A konstrukció gyanúja csak utólag merül fel.
A 23/95547785 szekvencia a szociális adatok ellentmondása, adatszerzésből fakadó nem várt vég, szociális kognitív disszonanciák, belső paralel kogníciós minták értelmezhetetlensége, ellentmondása miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A törés ideje 2050. március 1., 18:10 perc:
A mellén aludva ébredt. Majdnem elbőgte magát, hisz aludt már összebújva, kiskifliben, nagykifliben. Kétfelé fordulva. Satöbbi. Irigykedett azokra, akik bárhogy elalszanak. Neki keserves volt, mióta rossz vége lett a műtétnek az orrában. Olyan volt, mintha pingpongozna a levegő az orrában. Volt, hogy 3-4 éjszakát is fenn volt, így munkába menet uszodában kellett kezdenie, hogy egész nap teljesíteni tudjon. Most meg itt fekszik ezzel a mini izomgéppel, és a kopasz feje a mellén. És átaludtak így 10 órát. Mozdulatlanul.
Ez a harmadik féle szerelem, gondolta, és ekkor jött 100% biztosan rá, hogy tényleg minden szerelem valami nagyon más. Zero megint boldog volt, és ahogy ez eszébe jutott, eszébe jutott az is, hogy mindig az volt. Meg az is, hogy ennyi az egész. Megélni egy ilyet, és a „boldogságpöttyök” összekötődnek. A másik is felébredt. – Nem mondod, hogy így aludtunk? –
Fogmosások, zuhanyzások, munkába menés, sok fénykép, kinyújtott nyelvű utazások között, vagy holland, kézzel készült csoki szállodalepedőn közösen majszolva. Otthon meg manager 1, manager 2. Nem volt rossz.
18:15 az emlék törölve a rendszerből.
Narratíva és Hálózat
Az érintett személy a nyilvános térben aktívan részt vesz demokratikus kezdeményezésekben. A központi térben láthatóvá vált. Támogató hálózat alakult ki körülötte. A kapcsolódások száma meghaladta a várakozásokat. A hálózat érzelmi alapú. A közös tapasztalatok kohéziót hoznak létre. A nagy kiterjedésű kapcsolati rendszerek sajátos sérülékenységgel is járnak. Egyetlen esemény széleskörű érzelmi reakciót válthat ki. A figyelem ilyenkor gyorsan koncentrálódik. A diskurzus polarizálódik. A zaj megnő. Krízishelyzetben azok a szereplők kerülnek előtérbe, akik képesek stabil narratívát kínálni. A felelősség hozzárendelése gyakran megelőzi a tisztázást. A közbeszéd iránya módosul. A múlt újrakereteződik. Az átrendeződés időleges is lehet. A ciklus azonban ismétlődhet.
A 23/95547785 szekvencia az adatszerzés irrelevanciája, szociális kognitív disszonanciák miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A rendszer a metodikát megtartja, a benne foglalt információkat törli. A történések idején nem kompatibilis rendszerek szereplői is jelen voltak. Adatok máshol is keletkezhettek. A törés ideje 2050. március 7., 20:10 perc:
Csokis keksz a kanapé alatt Doris: Pásztor Erzsi
Totálisan és végtelenül elfogult vagyok. Ad egy: mert imádom az olyan színművésznőket, akik képesek igazán művésznőként élni az életüket is. Pásztor Erzsi ilyen. Amikor belép belvárosi virágszalonunkba, az ember egy művésznőnek köt „csodát”, csodát, mert azt érdemli.
Ad kettő: mindeközben kedvesen néz a kopasz fejemre, és isteni laza-faszát lehet vele dumálni. Képes túlélni azt a mát, amit az a korosztály, melynek Ő is tagja, gyakran nem vészel át művészileg sérülés nélkül. Zseniális. Finom. Bedől neki az ember, amikor elkezdi. Nevet. Persze a harmadik perc után ott a tragédia, aminek nyomása a „belazulós” darabkák, hullámok bele-bele helyezésétől nemhogy csökkenne, inkább eszementen fokozódik. Persze van, aki 20 perc után is simán beleröhög a percek múlva „végét érő” ember szavaiba. Nemtom. Biztosan mások vagyunk.
Először sírtam el igazán magam színházban, és először nem tudtam, hogy most látja-e vagy nem „Doris”, Erzsike, hogy potyognak a könnyeim, amikor mint a pókháló szövi elénk jövő nélküli magányának méreg-keserű, megfakult, sok tízéves történeteit… hogy megértsük nincs más megoldás, csak elfeküdni a régi szófán, egy utolsó csokis keksz elmajszolása után, és nem élni tovább.
És Pásztor Erzsi megszűnik élni a színpadon. Fokozatosan, úgy, hogy szép lassan mi, nézők is tudjuk: így lesz. És azt is: ennyi volt.
Szeretnék még sok-sok virágot kötni a művésznőnek, maradni ám sokat Szegeden, meg bejönni dumálni, mondtam azért vannak a fotelek… Kezét csókolom. Gondolom mondták már, hogy lélegzetelállító tetszik lenni.
20:50 az emlék törölve a rendszerből.
Vizuális Identitás
Az Open Democracy 2.0 vizuális identitása – égkék háttér, csomózott kötél – szimbolikus jelentést hordoz. A szimbólumok könnyen új kontextusba helyezhetők. A vizuális elemek érzelmi reakciót váltanak ki, különösen digitális környezetben. A nyilvánosságban megjelenő kompromittáló tartalmak gyorsan narratívává alakulnak. A környezet a meglévő percepciók mentén értelmezi őket. Az egészségügyi vagy neurológiai kategorizálás gyakran pajzsként működik: keretet ad a viselkedés értelmezéséhez. A nemzetközi visszhang nem spontán jelenség, hanem hálózati terjedési mintázatok eredménye. Krízishelyzetben a diskurzus felgyorsul. A polarizáció erősödik. Az ítélet megelőzi a bizonyítást. A közösségi térben a morális pozíció gyorsan rögzül. A személy komplexitása eltűnik.
Az érintett személy nyilvánosan kiállt korábbi partnere mellett. Az érzelmi lojalitás azonban nem változtatott a már rögzült percepciókon. Korábbi feljegyzések és részleges dokumentumok befolyásolták az értelmezési keretet. A kontextus nélküli hanganyag önálló jelentéstartalmat kapott. A hiányzó vizuális bizonyíték nem gyengítette a narratívát. A közönség az elérhető fragmentumok alapján alkotott ítéletet. A reputáció stabilizálódott. Az agresszió feltételezése megelőzte a tisztázást. A dokumentáció teljessége és hitelessége utólag már nehezen vizsgálható. A múltbeli módszerek új kontextusban is működőképesnek bizonyultak.
A nyilvános narratívában a személyek karaktere fokozatosan redukálódik. A komplex identitás eltűnik, helyét leegyszerűsítő címkék veszik át. A múlt újraértelmezése során bizonyos élettörténeti elemek hangsúlyt kapnak, mások elhalványulnak. A rendszerszintű működés egyik sajátossága, hogy a perifériára szorult szereplők könnyen válhatnak melléktörténetté. A társadalmi stigma gyorsan kapcsolódik korábbi döntésekhez vagy asszociációkhoz. A kontextus elhagyása megkönnyíti az értelmezést. A reputáció idővel önálló életet kezd élni. A múltbeli kapcsolatok és helyzetek új jelentést kapnak. Az eredeti személyes történet fokozatosan elveszíti láthatóságát.
Szekvencia: 23/95547785 (Belső Beszéd)
A 23/95547785 szekvencia az adatszerzés a két megfigyeltnél észrevehető önsértő magatartása miatt, szociális kognitív disszonanciák miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A rendszer a metodikát megtartja, a benne foglalt információkat törli. A történések idején több nem kompatibilis rendszer szereplői is jelen voltak. Adatok máshol is keletkezhettek. A törés ideje 2050. március 20., 10:10 perc:
„– Nem történhet ez megint. Nem lehet, hogy ilyen történik velem. Nem értem. Nincs értelme –” a konyha műgyantáján feküdt, félt bemenni a szobába, nem akarta, hogy még érthetetlenebb legyen valami közöttük. „Meg fogok ebből menekülni, mert ez nem így van rendben. Hisz szeret. És én is, akkor nem lehet baj.”
Magzatpózban a hűtőszekrény és az étkezőasztal között, ugyanott feküdt, ott pont akkora hely volt, ahol így összegömbölyödve elfért. A szavakat nem mondta ki, mert nem akarta megbántani a másikat. Nagyon szerette, nagyon féltette, egyszerre érezte, hogy nem ért semmit abból, ami velük történik, és azt is, hogy ez nem történhet meg, hisz eddig mindenkivel minden magától értetődő volt, még akkor is, ha a hullámvasút az alján lassult szinte állóvá.
„Ez nem ő, de akkor ez mi?” „Ezt miért én kapom, miközben tudja, hogy szeretjük egymást. És nem jön ide. Nem ölel át. Talán történik valami.”
Belül sírt. Nem tudta, hogy van ilyen, de mivel azt sem szerette volna, hogy a másik zokogni hallja, így jött össze. „Tudom, hogy ott lakik benne az igazi Ő, de miért ezt csinálja akkor. Velem? Hiszen szeret mindez után majd. Megint. De akkor ez mi?” Egy ziháló bőgésfoszlány majdnem kijött, de benntartotta. „Hátha nem hallotta meg.” Jó fél éven át hetente egy-két órát töltött így.
Megtanult belül beszélni.
A műanyag GABA-t már régen nem arra használta, hogy tompítsa hasában a jobb oldalon végigégő fájdalmat, már azt érezte „csak ezzel megy ez”. Talán csak azzal ment. Megtanult belül beszélni. Tudta, valami nem oké. Egyet tudott: bármi is ez, szereti őt. Tudta, mindig így is marad ez. És így is maradt végleg.
10:25 az emlék törölve a rendszerből.
Stratégia és Reputáció
Amennyiben az elsődleges stratégia nem hoz eredményt, a hatókör kiszélesedhet. A közvetlen szereplők mellett a kapcsolati háló perifériái is érintetté válhatnak. A digitális tér különösen érzékeny felület. Privát tartalmak kontextusváltással reputációs kockázattá alakulhatnak. A korábbi incidensek előtörténetté válnak. A nyilvánosság a meglévő sémák mentén értelmezi őket. A társadalmi előítéletek felerősítik az ilyen narratívákat. A marginalizált csoportok esetében a hitelességi küszöb alacsonyabb. A másodlagos forgatókönyvek gazdasági és információs következményekkel járhatnak. Kapcsolati hálók hozzáférést biztosítanak strukturális tudáshoz. Az információ önmagában értékké válik. A stratégiai tervezés több szinten zajlik. A következmények nem minden esetben láthatók azonnal.
So you know that it’s over Love can damage your health You don’t put up a fight If you don’t let each other get buried
A rögzített tartalmak archívumban maradnak. A szimbólumok idővel leválnak eredeti jelentésükről. A nyilvános tér új szereplőkkel is betölthető. A narratíva folytatható más arcokkal, más ikonokkal. A polarizáció önfenntartó mechanizmus. Az ellentétes pólusok egymást erősítik. A globális és antiglobális retorika párhuzamosan létezhet. A tanúság lehetősége a reputáció függvénye. Ha a hitelesség megkérdőjeleződik, a megszólalás súlya csökken. A társas kör fokozatosan átrendeződhet.
– „Hülye vagy, komolyan elsétálunk a bárig így?”
– „Mert te vagy, aki imádja a bőrcuccokat, hát itt az alkalom, nem véletlenül vettem ezt a matt gumi szoknyát meg felsőt. Nekünk. Majd megszeretem, mert téged szeretlek.”
– „És ha jön a rendőrség?”
– „Ölelj át, bazz: 183 vagyok, és ha így megyünk, hadd jöjjön a rendőrség. Két pasi átöleli egymást a körúttól. MI vagyunk.”
A támogatók eltávolodhatnak. A dokumentáció idővel kiterjedtté válhat, függetlenül attól, hogy az adat milyen kontextusban keletkezett. Egyes vizuális vagy digitális nyomok újraértelmezhetők. A jelenlét és a hiány egyaránt narratívává formálható. A személy közben saját történetét éli. Akár egy fél évig komponált dal formájában is.
Az járt a fejében a szőkére festett 60-as hölgynek, hogy hagyjon már a kurva picsába a hülyeségeivel megint. Elegem van. Majd megszólalt:
„Örülök, hogy ennyire nyíltan beszél a gondjairól, ez fontos nekem. Közös haladásunkként élem ezt meg.”
Szekvencia: 23/95547785 (A Sámli)
A 23/95547785 szekvencia az adatszerzés a két megfigyeltnél észrevehető önsértő magatartása miatt, szociális kognitív disszonanciák miatt most törlésre kerül. A rendszer a szociális hálóban hordozott maradék adatokat tekinti valódinak. A rendszer a metodikát megtartja, a benne foglalt információkat törli. A történések idején több nem kompatibilis rendszer szereplői is jelen voltak. Adatok máshol is keletkezhettek. A törés ideje 2050. március 22., 12:10 perc:
A világítást acélsodronyokon szerette volna vezetni. Az egyik szoba az új kis lakásban a másikból nyílt. Zsáklakás. Egy íves üvegajtó volt köztük. Úgy tervezte, az ablaktalan szobát matt feketére festi és az ablakos abból nyílót hófehérre. Minimál módon, teljes letisztultan. Egy antik kristálycsillárt engedett volna csak le, hogy legyen valami ékszer ebben a sötétből világosba átmenetben.
Egyik este meglátta, hogy ami körülötte folyik, nem igaz egészében. Hogy szerepek is szólnak neki. Hogy nem csak hiszi, hogy szemmel tartják, hanem azt be is bizonyították. Nyersen, fájdalmasan.
Eddigre már nemcsak sodronyok, hanem kötelek is voltak a lakásban, belül azt súgta valami: kötéllel könnyebb dolgozni, mint sodronnyal. Kék kötelek voltak. Plasztik.
Amikor leesett neki, mi történik körülötte, a kötelet az ajtó zsanérjára kötötte, majd hurkot készített, ahogy a filmekben látta. Sámlira állt. Nagy levegőt vett. Először hallott hangot ebben a pillanatban életében: „Neked olyan szép életed volt”.
A finom mosoly a lassú, készülő gyomorszorításból jött. Rájött egy pillanat alatt, hogy ekkora sűrűség után ez pont nem ő. Megértette, ahogy teltek az évek, hogy az ott a sámlival volt az a pillanat, amikor rájött: marad. Mert a legmélyebb már megtörtént, az „Ő” a világban már elveszett. De tudta, ki ő, és hogy ebbe nem fér bele több sámli meg királykék kötél.
Soha. Élni született.
12:25 az emlék törölve a rendszerből.
Zárójelentés
A közvetlen tanúk idővel eltávolodtak. A kapcsolati háló átrendeződött. Az önvédelemre tett kísérletek gyakran nem változtatják meg a már rögzült percepciót. A magyarázat a zajban elvész. A reputáció egy ponton túl önjáróvá válik. Az alternatív narratívák hitelessége csökken. Az intézményes keretek stabilizálják a képet. A dokumentált állapot felülírja a személyes önértelmezést. A közösségi tér ítélete tartós nyomot hagy. A visszatérés nem azonos a kiinduló állapottal. A fiziológiai és pszichés stressz objektív mutatókkal mérhető. A rendszer ezekhez igazítja a beavatkozásait. A tanúság lehetősége megszűnik. Maradnak az archívumok. És egy ember, aki közben tovább él a saját, belső történetében.
Öncél lehetősége nem merült fel a dokumentációban.
„Ferikém, a picsába! Ha nem viszek haza egy tölteni való dagadót, egész hétvégén hallgathatom azt a hülye uramat. Mentsen meg, drága Ferikém.”
(Don’t have to live) a life of power and wealth (Don’t have to be) beautiful, but it helps
When maybe only a video is left behind
The Beginning
“…you know, actually, three times in a row – huddled together on a mattress – I’d watch one of our favorite movies with you now.
Just for starters.
I just don’t know who you are yet.
The mattress is here. My movie is ready. And something is weirdly clear inside me: that this is about you now.
Even without you.
…let that be the least of it.”
Genetic World Genetic World Genetic World Genetic World Make your desires reality
Sequence: 11/5687
Sequence 11/5687 is being deleted due to the invalidation of memories stored within the person. The individual has proven to be an unreliable source regarding physical health and related matters. The system regards data carried within the social network as factual, as opposed to data stored within the individual. No data of the event exists within the social network.
X-ray anomaly detected (perforation). OK: External impact not verified. Status: Noise. Deletion executed. Due to the 2043 regulation of Collective Truth. Time of fracture: February 7, 2045, 19:10:
“This will be a quite simple procedure. We’ll just pop off the spina on the septum, and that’s it. And then you can go on singing. It’s better if you stay awake so we can talk; that way there’s no issue with aspiration during surgery. Or bleeding.”
All along, Zero was thinking about La Bohème and Jutika, because he had never heard the Mimi–Rodolfo duet and the two arias like that from anyone else. Only from the two of them.
He could only see out along the line of his nose sticking out of the green sheet. The doc, and at the start of the surgery, a woman. They poured the lidocaine into a porcelain dish. It seemed like an immense amount of liquid. Only the first sting was strange; after that, he experienced levels of pain he never thought existed.
“And what do you like best from Verdi?” the doctor asked, while requesting the instrument that “bit” horizontally inside the nose.
“I started with Riccardo back in the day. The support is good there. You can learn not to slack off with it. It’s strong. But it still doesn’t beat Puccini…”
Then came a cracking tool that combined the qualities of pliers and knives. One cut this way, the other that way. Zero didn’t know if it was cartilage or what, only that every crunch and every named tool the doctor requested from the woman radiated to a different part of his skull.
“Will there be Mozart, or is he already in the repertoire?” “I’m not a Mozart voice, the conservatory director said so, that’s why I’m here. I didn’t think there was such a thing as a ‘non-Mozart’ timbre, but well, if there is, there is. The Képária makes you cry even if your voice is more dramatic than mine.”
The incisions and the crunching only felt dampened because each was preceded by a sting from the syringe.
“We’re done with this. Finished,” he said after about 30 minutes. It felt like a lot. “Zero, since we’re on the subject of singing, what do you say if we go a bit further up?”
Zero didn’t feel any pain in his skull anymore; it felt like a throbbing lump while they talked about his favorite arias and the plan: not the Metropolitan, not the Scala, not Vienna… no, the Sydney Opera House. And surfing together. That was the main plan.
“Sure, for the sake of singing, why not.”
25/23451 Anomaly detected: perforations. Status: Noise. Interpretability: Not required.
“In a car crash, I’d be gone at 60 with this,” he thought. He didn’t talk about it; he learned to drive very well instead.
19:30 memory deleted from the system.
System Interpretation I.
The system records interpretations. Interpretations identified at a given time showed no deviation. We do not store data regarding the location of physical indicators in extra-systemic bases.
Sequence 23/12456 is now being deleted due to contradictions in social data. The system regards data carried within the social network as factual, as opposed to data stored within the individual. Due to the 2043 regulation of Collective Truth. Time of fracture: March 1, 2050, 17:10:
“– This whole thing is a dream, I can hardly believe it. And you pulled it off just like that, no nerves –” he signaled toward him with a giant smile while taking the two glasses of Dubonnet off the waiter’s tray. The ship was just leaving Santorini with a rather bustling crowd of guests.
– This trip didn’t just become unforgettable, it’s not just unique, Zero, but I’m actually seriously enjoying it myself, and it hasn’t been like that for the last 10 years. I had to stress about whether things would be okay, if we were in good hands… stuff like that. But you already know our story. –
Zero smiled as they sat together and watched the sea bathed in the – just perfectly timed – sunset. – We didn’t think that the directors of the country’s largest international company would be coordinated by a 23-year-old – sorry – kid. And that I’d be clinking glasses with you here. –
– When I was 20, I didn’t believe it would turn out like this either, nor that the questions, requests, desires, and logo-printed terry towels of 60 people could run through my head all at once. Thanks. –
They took a sip of the vermouth. – And why Dubonnet? I bet you have some family or some exciting connection to this too? – – You know, Joseph, my mother’s favorite movie from the archives is a very old film from the nineteen-hundreds, The Way We Were. The only, unshakeable “just because” favorite drink of the almost unbearable, eternal-revolutionary-souled lover. It stuck. – – Let’s admit it, it’s really good because of the memory, not the taste. –
They laughed together for a while and watched as their guests enjoyed the trip, how they immersed themselves in the play of the sun, how they came over to show which tax-free watch they chose from the shop, that their sunbed was in the better spot…
17:11 memory deleted from the system.
OpenDemo 2.0
25 years. New power dynamics. After the dissolution of the Union, the structures that emerged have solidified. 2050, Rio de Janeiro. OpenDemo 2.0 – Center. “The Workshop of Democracy.” Sky-blue flag. On it, a knotted rope.
„Strike a pose, there’s nothing to it” Symbolizes the reconnection of broken continuity.
– You can only pay with a touch-token, I don’t accept crypto, there’s a 4.5% deduction on that. –
Strategic visions back then? Brussels. Copenhagen. The Scandinavian states. They still exist. Rio talks about corruption. About structural flaws. About accountability. About strengthening. The language is familiar: peace, acceptance, equality.
„You’re not to blame, everyone’s the same”
– Kate, there’s no water in the coffee machine! – „It’s the ones who persist for the sake of a kiss who will pay”
The internal plans have been completed in parallel. The execution phase can begin. The chain of events – provided it can start according to plan – follows a pre-calculated direction. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
– It’ll be done, darling. It will. Relax. Throw me two SweetDreams! Thanks, sorry, but tomorrow… yeah.. early. –
Sequence: 23/625485
Sequence 23/625485 is now being deleted due to contradictions in social data, neuronal invalidity due to mental burnout, social cognitive dissonances, and the physical annihilation of witnesses. The system regards the remaining data carried within the social network as factual, compared to the memories carried within the individual. Due to the 2043 regulation of Collective Truth. Time of fracture: March 1, 2050, 17:17:
In the car, Mike Batt was playing. – Okay, okay, it’s not a song from today, but I want you to listen to it all the way through before we go up, it’s important that you understand the lyrics. –
The two of them sat in the small car, which was filled with a song that sounded syrupy at first, pathetic at second, and shockingly deep at third: “The Soldier’s Song”. Two guys, in love, and what was going through my head was: “Who is leaving me and in what war?” and “Why do I have to listen to exactly this, we’re just starting our common life now. The one I longed for. The one that could be so excitingly our own.”
“We’re not going there to get lost.” “Right? We’re not going there to get lost?”
At the end of the song, in the lyrics, the abandoned love is taken away by the hot smoke of war. It’s no more; the soldier in the song only goes back for the lack of it; his love has been taken by the guns. Too late. Maybe already “what for?”…
– Did you understand the lyrics? – the older man asked. – Of course – the other said. He wanted to ask, but he knew that now was the moment when he was being introduced to the core of some “wow” gay crowd, and he thought, as an “initiation ceremony,” such a big song in a small car would do.
There were many people up there. Filmmakers, directors, decision-makers. “Cool people,” he thought. He didn’t talk much. He watched. There was stuff he liked. (The curve of a hairy thigh in shorts stayed with him even after 25 years).
A small room was attached to the hall where the meeting, the clinking of glasses, and the endless conversations took place. A tiny room. That beautiful other one sat there. He had to enter data. While the other guys were crunching on chips and debating, screeching at medium-banal topics. He worked quietly with a small lamp on the desk. He had nowhere to live; he slept there in the office on a sofa.
– Won’t you sit down? – he asked Zero. He had a soft, deep brown voice that was close to some Issey Miyake scent and cocoa powder at the same time.
They were in one room for three hours. Printing labels. Sometimes they spoke to each other. Only if it felt right. When they said goodbye to each other, the boy printed a simple A5 piece of paper for Zero, rolled it up, and pressed it into his hand so his partner wouldn’t notice. “To the guy with the world’s most beautiful smile.” That’s what it said.
Three weeks later they moved in together and lived together for eight years. Experiencing every level of love. All of them. Even the deep ones. Whatever that may mean.
17:30 memory deleted from the system.
System Interpretation II.
Data was created. Certain data ceased to be accessible. A deficit was created in the records. The deficit resulted in a reduction of administrative burden. The lost data was replaced by a new, coherent narrative structure.
„I’m in love, I’m in love I’m in love with a strict machine”
The system regards accountability as primary. Mutually reinforcing information arrived into the system from other systems. It was accepted due to its credibility and coherence. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
– Erica, this is the fourth day that you’ve been more than ten minutes late, please let it not happen again. I don’t care about your kid. Nor the daycare. Think about the bonus. It’s easier that way. –
The collaborating actors were aware of their roles. Others did not attribute a different nature to the events. Information appeared in the environment as noise and was transmitted as such.
„Don’t you think that I’d know, They’ve hurt you, before”
The events are interpreted by the system as an organic process. The internal operational mechanisms were known. The project elements fit into the existing structures with low visibility.
– The ceremony was short, but Luke never wanted a big funeral. I hated it. But who doesn’t. Why though??? –
The regulations were complied with. Documentation is available. Statutory compliance is recorded. The rating of the collaborating persons was placed into administrative categories. The classification was recorded both on paper and in digital systems. It became accessible through international data-sharing channels. Labels influenced the interpretive frameworks. These attributes can be reactivated in later contexts.
– I don’t know what a first time is like, but this is it. So, I guess this is what it’s like. Will it be good? It is for me. –
Individual data points may seem insignificant on their own. Connected, however, they form a lasting narrative. The process formally complied with the regulations. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
– It’s not even my own movement anymore. Omni 4o. You can’t even tell under a cocktail dress. All my limb muscles have atrophied. Unnoticeable. –
System Logic
Operation takes place along conceptual frameworks. Categorization is directed.
„But look at my hopes, look at my dreams The currency we’ve spent”
Such structures are not new. They have been applied before. Security and loyalty take precedence over personal attachments. Conflict management aligns with system stability. The internal logic of the procedures considers itself self-justifying. The participants experience this as an orderly state. A unified image appears outwardly. Internal motivations are not visible in all cases.
The maintenance of the operational structure is a cyclic process. It is reinforced from time to time. Attention is often linked to crisis situations. Crises accelerate reorganization. This dynamic can be observed on a smaller scale. Also in larger systems. Future-oriented planning can affect several areas. The question of individualism may be marginalized in favor of regulatory logics. Written and unwritten norms frame participation. Language determines the field of interpretation. Discourse is measurable. Fitting in is categorizable. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
Sequence: 22/5689
Sequence 22/5689 is now being deleted due to contradictions in social data, relocation to another country, social cognitive dissonances, and contradictions of dual personalities. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. Time of fracture: January 20, 2050, 17:10:
“– He left me in one day. One night he was still telling me in the club during an ATB song that if I weren’t there, the sun wouldn’t shine. Today he’s gone. He fell in love with another guy. I haven’t been able to work, to exist for four months because of this. I wish this whole thing wasn’t like this. To be over it. –”
“– Do you still love him? –”
“– More than anything, and I know that a night drenched in serotonin took him from me. –”
“It’s okay to cry, Zero.” He had a good sob. “If you love him this much, why don’t you try to show him what it means to you? Eight years is eight years, and it’s not certain that a sudden ecstasy-fueled flare-up is real.”
“Ask yourself what legs this relationship stood on, all of this, what’s left of it, and if there is, then show him what kind of choice you are.”
Zero’s partner came back after half a year of therapy. For half a year. They were taking Zoloft and Cipralex. On the Grand Boulevard, they thought about the “third one” who was now alone. They didn’t say it. Only this: “Do we love each other, or is it the Zoloft and the Cipralex?”
17:20 memory deleted from the system.
System Interpretation III.
The main project can be considered closed. Direct responsibility cannot be identified. The paths of the involved persons evolved along external narratives. Decision-making autonomy gradually narrowed. One story was built on conflicts. The other on the erosion of relational trust. The consequences did not appear in a single moment, but as a series of interpretive frameworks. Emotional attachment was the catalyst for the process. Recording of events was fragmentary. The incomplete documentation allowed for multiple interpretations. New actors entered as witnesses. Their reputation in the public space was transformed.
Sequence: 23/95547785
Sequence 23/95547785 is now being deleted due to contradictions in social data, relocation to another country, social cognitive dissonances, and contradictions of dual personalities. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. Time of fracture: March 1, 2050, 17:50:
– And what kind of bouquet were you thinking of? Were you thinking of any? – the girl smiled and put her hand on Zero’s. – Zero, that’s all I need, to tell you. This way, until my wedding day, I can keep wondering what it’ll be like. And you know, also what you think, what comes to your mind about me. And that I can imagine how you tie it, how you choose which color belongs to me, with me, with us. And yeah, you’ll be in it too. Duh… –
Zero didn’t take out bridal bouquet books, didn’t fold newspapers in front of Gaby. – You’re something else, you’re doing exactly the right thing, and it’ll be the most Gaby-ish bouquet ever. And I’m even going to surprise you! –
The stem of the almost-black calla lily slides into the floral foam more difficultly than other flowers. You have to be skillful. You have to know the tricks. They aren’t big, but you have to know them. Besides, a “linear” bridal bouquet in a “world of round bouquets” is a real delicacy. Zero was at home here.
With the geometric precision and stroking attention-love of fifteen calla lilies, he began to create a throbbing triangular composition. Then came the Cordyline leaves, folded squarely, in steps – Cordyline was a mandatory element for him by now. And at the bottom – to be very signature and elegant, let loose in the bouquet, pointing to the bridal shoe. Naturally.
Jet-black beads were placed deep among the insertions, just so they would glint. Zero always laughed a bit when he saw bouquets where faux pearls dangle on bear grass and distract the attention from the rhythms of the flowers. Dark burgundy silk became the outer covering. While he was tying it, he always tested what it was like to hold in his hand.
Is it comfortable? Once he tied a bouquet hanging from a finger that almost cut off the circulation of the poor bride. True, that was her second wedding bouquet. Blue. Okay, the bride had black hair. The blue didn’t apologize.
On Saturday morning, someone just ran in for the bouquet.
Gaby called him two weeks later. They looked at the photos for an entire evening. It was perfect. Gaby, Tünde, Éva, Melinda, Zoe, Erika, Csilla, and, and, and, and…. four years of brides. Grooms. Toss bouquets. Love. Divorce. Kids. Mothers-in-law. Table decorations. Orchids among stews.
He broke up with his partner or his partner with him – that never came to light – nor did it truly happen. He cried when he left their shared shop.
17:55 memory deleted from the system.
System Interpretation IV.
The involved person did not sense that statements made in a crisis situation are being recorded. Such statements are not merely interpersonal events but become data points. Content indicating self-harm is classified into an administrative category. The associated data collection unit was later terminated. No official trace of a significant event remained in peripheral data structures. The absence is also data. The initiation of the process was not random. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
Information 210/25485, 213/24525, 301/12483, 111/20, and 250/21, which the subject carries, are hereby declared invalid. All neural connections of the subject related to the themes of “relationship,” “war crime,” “psychiatry, psychology,” “deterioration of physical health,” “information gathering” and “fertility,” “crime,” “physical pain,” “abuse,” and “innovation” are declared invalid and shall not be included in any further reports to the monitoring authority.
Our systems have repeatedly indicated about the subject and some of his direct connections that they pass false information to others in these subject areas.
The start of the verdict: March 2, 2050, 17:10. Depth: Irrevocable. The authority reserves the right and methods of further data management.
Perception and Stability
The question may arise: is it influenced behavior or a spontaneous pattern.
„There’s a thief upon my bed And the strangest thing Is I cannot get my eyes open” Statements recorded publicly can later become decisive during interpretation. A single statement can transform into a lasting attribute.
Perception stabilizes. Doubt decreases. Social networks are capable of creating new connections around a person in a short time. Online social spaces reinforce this process.
„Moi j’offrirais mon ame, mon coeur et tout mon temps Mais j’ai beau tout donner, tout n’est pas suffisant” The existence of precedents and models does not prove direct control; it merely points out that such dynamics repeat systematically. The selection of actors often follows a trust-logic based on previous experiences. Similar life stories easily fit into new narratives. Parallel storylines can exert a mutually neutralizing effect. The brain seeks coherence, even if it is an external construction.
„There’s nothing to do but believe Just believe Just breathe” The chain of decisions sometimes ripples further without the original intention being obvious. The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
Sequence: 21/9521
Sequence 21/9521 is now being deleted due to contradictions in social data, relocation to another country, social cognitive dissonances, and contradictions of dual personalities. The system regards the remaining data carried within the social network as factual, due to the 2043 regulation of Collective Truth. Time of fracture: March 1, 2050, 18:50:
i love – loves – understood – doesn’t understand me – i understand him – i feel him – he says i don’t understand him – wants – yet doesn’t want – and yet – and so much that i know he truly wants – then again says no – i believe it – but i don’t believe it – things get complicated – yet it’s becoming more and more crystal clear that we don’t even want to live without each other – he is the most important – more than anything – more than anyone – crazy – this is normal – or is it? – would touch me – but then again not – i would touch him – but then again not – walls are built between us – walls crumble between us – we can’t stand each other – we can’t stand it without each other – he approaches me – then he is as far as no one else – hates – adores – had enough – goes crazy without me – goes crazy with me – i cannot go crazy – i must not – because i need him – i need Him – less with me – whole with me – i think – he knows too – feels it – afraid – jealous – loves – maybe he never felt anything like this – didn’t feel this – a burden maybe – heavy – his stomach knots up maybe – needs someone else – but doesn’t – needs another life – but doesn’t believe his life is a gift – hurts – me – hurts me – it hurts that i can’t show how much of a miracle we got – he is in trouble because of this relationship – no – not in trouble – but he is in trouble – if i am with him it doesn’t help – on the contrary – maybe – if not i die without him – with me he is safe – we complement each other – or we simply don’t fit – but – i must be for him – He must be for me – he is at the end of his strength – i still have strength – He is a miracle – beautiful – his soul – which according to him doesn’t exist – sometimes – then again – everything is a mess – but no – not a mess, it’s simple – i can’t live without him – i know he loves me – and the end is one word: I love him.
18:55 memory deleted from the system.
System Interpretation V.
The involved person received a diagnosis. The diagnosis was not fictitious. It reacted to real symptoms. At the same time, the interpretive framework narrowed. The person’s internal experiences remained. However, the image recorded by the system was modified. The definition on paper became more decisive in the long run than personal experience. The documented status overrode self-identity. The possibility of interpreting context-free data fragments remained open. Individual pieces of information can be connected. Connected, they seem coherent. Evidence is always tied to interpretation. Suspicion of construction only arises in retrospect.
Sequence 23/95547785 is now being deleted due to contradictions in social data, an unexpected end resulting from data acquisition, social cognitive dissonances, and the uninterpretability and contradiction of internal parallel cognitive patterns. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. Time of fracture: March 1, 2050, 18:10:
He woke up sleeping on his chest. He almost burst into tears, because he had already slept cuddled up, little spoon, big spoon. Turned away from each other. Et cetera. He was jealous of those who fall asleep any which way; it had been miserable for him since the surgery in his nose went wrong. It was like air was playing ping-pong in his nose. There were times he was up for 3-4 nights, so on the way to work he had to start at the pool just to be able to perform all day. And now he’s lying here with this mini muscle-machine, and his bald head is on his chest. And they slept 10 hours like this. Motionless.
This is the third kind of love, he thought, and that was when he realized with 100% certainty that every love is truly something very different. Zero was happy again, and as this came to mind, he also remembered that he always was, and that this is all there is to it. Experiencing one like this and the “dots of happiness” connect. The other one woke up too. – Don’t tell me we slept like this? –
Brushings of teeth, showers, going to work, many photos with tongues out between travels, or munching together on Dutch handmade chocolate on hotel sheets. At home, manager 1, manager 2. It wasn’t bad.
18:15 memory deleted from the system.
Narrative and Network
The involved person actively participates in democratic initiatives in the public space. He became visible in the central space. A support network formed around him. The number of connections exceeded expectations. The network is emotionally based. Shared experiences create cohesion. Large-scale relational systems also come with specific vulnerabilities. A single event can trigger a widespread emotional reaction. Attention then concentrates quickly. Discourse polarizes. Noise increases. In a crisis situation, actors who are able to offer a stable narrative come to the fore. Attribution of responsibility often precedes clarification. The direction of public discourse is modified. The past is reframed. The reorganization may be temporary. However, the cycle may repeat.
Sequence 23/95547785 is now being deleted due to irrelevance of data acquisition and social cognitive dissonances. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. The system retains the methodology but deletes the information contained within. Actors from incompatible systems were also present at the time of the events. Data may have been generated elsewhere. Time of fracture: March 7, 2050, 20:10:
Chocolate cookies under the sofa Doris: Erzsi Pásztor
I am totally and endlessly biased. One: because I adore actresses who are capable of living their lives truly as artists. Erzsi Pásztor is like that. When she enters our downtown flower shop, one ties a “miracle” for an artist, a miracle, because she deserves it.
Two: meanwhile, she looks kindly at my bald head, and you can have a chill-as-fuck talk with her. She is able to survive the today that the generation she is part of often doesn’t survive artistically without damage. Brilliant. Delicate. You fall for her when she starts. She laughs. Of course, after the third minute, there’s the tragedy, the pressure of which doesn’t decrease but rather increases crazily by the insertion of “chilled-out” pieces and waves. Of course, there are those who even after 20 minutes just laugh into the words of a person “coming to an end” in minutes. I don’t know. Surely we are different.
For the first time, I truly cried in a theater, and for the first time, I didn’t know if “Doris,” Erzsike, sees it or not, that my tears are falling when she weaves the poison-bitter, faded, decades-old stories of her futureless loneliness before us like a spiderweb… so we understand there is no other solution but to lie down on the old sofa, after munching on a last chocolate cookie, and not live any longer.
And Erzsi Pásztor ceases to live on stage. Gradually, in a way that slowly we, the audience, also know: this is how it will be. And also: that was it.
I want to tie many, many more flowers for the artist, to stay a lot in Szeged, and to come in for a chat, I said that’s what the armchairs are for… I kiss your hand. I guess you’ve been told before that you are breathtaking.
20:50 memory deleted from the system.
Visual Identity
The visual identity of OpenDemo 2.0 – sky-blue background, knotted rope – carries symbolic meaning. Symbols are easily placed into a new context. Visual elements trigger emotional reactions, especially in a digital environment. Compromising content appearing in public quickly transforms into a narrative. The environment interprets them along existing perceptions. Healthcare or neurological categorization often acts as a shield: it provides a framework for interpreting behavior. International resonance is not a spontaneous phenomenon but the result of network propagation patterns. In a crisis situation, discourse accelerates. Polarization strengthens. Verdict precedes proof. In the social space, the moral position is quickly fixed. The complexity of the person disappears.
The involved person publicly stood by his former partner. However, emotional loyalty did not change the already fixed perceptions. Previous notes and partial documents influenced the interpretive framework. Context-free audio material received an independent meaning. The lack of visual evidence did not weaken the narrative. The audience formed a judgment based on the available fragments. Reputation stabilized. The assumption of aggression preceded clarification. The completeness and authenticity of the documentation are difficult to examine in retrospect. Past methods proved to be functional in a new context.
In the public narrative, the character of persons is gradually reduced. Complex identity disappears, replaced by simplifying labels. During the reinterpretation of the past, certain life-story elements receive emphasis, while others fade. A characteristic of system-level operation is that actors pushed to the periphery can easily become subplots. Social stigma quickly attaches to previous decisions or associations. Leaving out the context facilitates interpretation. Over time, reputation starts to live a life of its own. Past relationships and situations receive new meanings. The original personal story gradually loses its visibility.
Sequence: 23/95547785 (Internal Speech)
Sequence 23/95547785 is now being deleted due to noticeable self-harming behavior in the two subjects during data acquisition and social cognitive dissonances. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. The system retains the methodology but deletes the information contained within. Actors from several incompatible systems were present at the time of events. Data may have been generated elsewhere. Time of fracture: March 20, 2050, 10:10:
“– This can’t happen again. It can’t be that this is happening to me. I don’t understand. It makes no sense –” he was lying on the resin of the kitchen floor, he was afraid to go into the room, he didn’t want something between them to become even more incomprehensible. “I will escape from this, because this isn’t right like this. Since he loves me. And I do too, then there can be no trouble.”
In a fetal position between the refrigerator and the dining table, he lay in the same spot, there was exactly enough room there to fit all curled up like that. He didn’t say the words because he didn’t want to hurt the other. He loved him very much, feared for him very much, at once he felt that he didn’t understand anything of what was happening to them and also that this cannot happen since until now everything with everyone was self-evident, even when the roller coaster slowed down to a near standstill at the bottom.
“This isn’t him, but then what is this?” “Why am I getting this while he knows we love each other. And he doesn’t come here. He doesn’t hug me. Maybe something is happening.”
He cried inside. He didn’t know there was such a thing, but since he also didn’t want the other to hear him sobbing, it came together like this. “I know the real Him lives in there, but why is he doing this then. To me? After all this, he will love me. Again. But then what is this?” A gasp of a sob almost came out but he kept it in. “Maybe he didn’t hear it.” For a good half a year, he spent an hour or two like this every week.
He learned to speak inside.
He hadn’t used the plastic GABA for a long time to dull the pain burning through the right side of his abdomen; he already felt “this only works with this.” Maybe it only worked with that. He learned to speak inside. He knew something was not okay. He knew one thing: whatever this is, he loves him. He knew it would always stay this way. And so it stayed for good.
10:25 memory deleted from the system.
Strategy and Reputation
If the primary strategy does not yield results, the scope may widen. In addition to direct actors, the peripheries of the social network may also become affected. Digital space is a particularly sensitive surface. Private content can transform into a reputational risk through context switching. Previous incidents become a backstory. The public interprets along existing patterns. Social prejudices amplify such narratives. In the case of marginalized groups, the credibility threshold is lower. Secondary scenarios may have economic and informational consequences. Social networks provide access to structural knowledge. Information itself becomes a value. Strategic planning takes place on several levels. Consequences are not always immediately visible.
So you know that it’s over Love can damage your health You don’t put up a fight If you don’t let each other get buried
Recorded content remains in archives. Symbols detach from their original meaning over time. Public space can be filled with new actors. The narrative can be continued with other faces, other icons. Polarization is a self-sustaining mechanism. Opposite poles reinforce each other. Global and anti-global rhetoric can exist in parallel. The possibility of bearing witness is a function of reputation. If credibility is questioned, the weight of the speech decreases. The social circle may gradually reorganize.
– “Are you stupid? Seriously, are we walking to the bar like this?”
– “Because you are the one who adores leather gear, well here’s the chance, I didn’t buy this matte rubber skirt and top for nothing. For us. I’ll learn to love it, because I love you.”
– “And what if the police come?”
– “Hug me, for fuck’s sake: I’m 183 and if we go like this, let the police come. Two guys hugging each other from the Grand Boulevard. It’s US.”
Supporters may distance themselves. Documentation can become extensive over time, regardless of the context in which the data was generated. Certain visual or digital traces can be reinterpreted. Presence and absence can both be formed into a narrative. Meanwhile, the person lives his own story. Even in the form of a song composed over half a year.
What was going through the mind of the blonde-dyed woman in her 60s was: „Just leave me the fuck alone with your bullshit already. I’ve had enough.” Then she spoke:
“I’m glad you’re speaking so openly about your troubles; this is important to me. I experience this as our shared progress.”
Sequence: 23/95547785 (The Stool)
Sequence 23/95547785 is now being deleted due to noticeable self-harming behavior in the two subjects during data acquisition and social cognitive dissonances. The system regards the remaining data carried within the social network as factual. The system retains the methodology but deletes the information contained within. Actors from several incompatible systems were present at the time of events. Data may have been generated elsewhere. Time of fracture: March 22, 2050, 12:10:
He wanted to lead the lighting on steel cables. One room in the new small flat opened from the other. A dead-end flat. There was an arched glass door between them. He planned to paint the windowless room matte black and the windowed one opening from it snow white. In a minimal way, completely purified. He would have only let down an antique crystal chandelier to have some jewel in this transition from dark to light.
One night he saw that what was going on around him was not true in its entirety. That roles were being played for him too. That he didn’t just believe he was being watched, but it had been proven to him. Rawly, painfully.
By then, there were not only cables but also ropes in the flat; something inside whispered: it’s easier to work with rope than with cable. They were blue ropes. Plastic.
When it hit him what was happening around him, he tied the rope to the door hinge and then made a noose as he had seen in the movies. He stood on a stool. He took a deep breath. For the first time, he heard a voice in this moment in his life: “You had such a beautiful life”.
The subtle smile came from the slow, gathering knot in his stomach. He realized in an instant that after such density, this was exactly not him. He understood as the years went by that the moment with the stool was the moment when he realized: he stays. Because the deepest had already happened; the “Him” in the world was already lost. But he knew who he was, and that no more stools and royal blue ropes fit into this.
Never. He was born to live.
12:25 memory deleted from the system.
Final Report
Direct witnesses distanced themselves over time. The social network reorganized. Attempts at self-defense often do not change the already fixed perception. The explanation is lost in the noise. At a certain point, reputation becomes self-propelled. The credibility of alternative narratives decreases. Institutional frameworks stabilize the image. The documented status overrides personal self-interpretation. The judgment of the social space leaves a lasting mark. Returning is not identical to the starting state. Physiological and psychological stress can be measured by objective indicators. The system adjusts its interventions to these. The possibility of bearing witness ceases. The archives remain. And a person, who meanwhile lives on in his own, internal story.
The possibility of ulterior motives did not arise in the documentation.
“Feri, for fuck’s sake! If I don’t take home a flank for stuffing, I’ll be hearing it from that stupid husband of mine all weekend. Save me, dear Feri.”
(Don’t have to live) a life of power and wealth (Don’t have to be) beautiful, but it helps
Örülök, hogy itt vagy! Kéri Péter vagyok, és én tehetek mindenről, ami ezen a „talán-még-jó-is” oldalon létrejön. Remélem, otthon érzed majd magad, és élvezni fogod az írásaim, a zenéim, verseim ésatöbbit. Gyere, nosztalgiázz vagy fedezz fel mindent, amit találsz!
Delighted you’re here! I’m Péter Kéri, and I’m the one behind everything that happens on this ‘maybe-even-good’ site. I hope you feel right at home and enjoy my writings, my music, my poems, and more. Come, reminisce or discover everything you find!
Megtalálsz! ::: Find me!
Figyelem: Ezen az oldalon szereplő tartalmak kizárólag saját készítésűek. Egyéb, az interneten hasonló vagy azonos nevek alatt fellelhető tartalmakhoz nincs közöm. Az alábbiakban felsorolt profilok és projektek az én munkáim: MyWords alatt zenét készítek verseimből, melyek különböző zenei szolgáltatóknál érhetők el. Goulash néven a SoundCloud-on, YouTube-on találhatóak könnyűzenei remix kísérleteim. Vimeo-n saját nevem alatt találsz általam készített videókat. Korábbi blogjaim a Theatreal és a Yourcontour voltak. Please note: All content on this site is exclusively created by me. I am not associated with any content found under similar or identical names elsewhere on the internet. The following profiles and projects are my work: Under MyWords, I create music from my poems, available on various music platforms. As Goulash, you can find my light music remix experiments on SoundCloud, YouTube. On Vimeo, I publised videos under my own name. My previous blogs were Theatreal and Yourcontour.